2007.06.08. Reggel ½ 8-kor indultam. Úgy döntöttem, elég a Szigetköz lapos tájáról, kihagyom a Rajka felé való kerülést, úgyhogy megcéloztam Halászin keresztül Mosonmagyaróvárt. Közben végig a Kiss Feri egyik koreográfiájának zenéje ugrott be, ahol a vezértáncos elkiáltja magát: Halászi! És a zenekar rákezd a „Halászi” dallamára. Ez az oláhos egyik változata. Ez a dallam kitartott délig… Úgy döntöttem, ma Fertődig elkerekezek. Halászitól Mosonmagyaróvárig szuper bicikliút volt. Azt hittem, ez most már így lesz, mert kezdtem magam otthonosan érezni. Jöttek velem szemben az általában németül beszélő bicajosok, mint ahogy ez a Fertő tó mellett már megszokott volt. Ám Mosonmagyaróváron mindez megszűnt, és Hegyeshalomig az igencsak forgalmas 1-es úton kerekeztem tovább. Néha ugyancsak káromkodtam, amikor egy-egy kamion elhúzott mellettem. Aztán vettem a bátorságot, és behúzódtam az út külső harmadába. Így már biztosan le kellett lassítani, ha jött szemben valaki, mert nem fért el mellettem. Igaz, néha rám dudáltak. Ez engem egyáltalán nem zavart. Hegyeshalomba beérve, megint megérkezett a bicikli út. Az első benzinkútnál megkérdeztem, merre kell menni a határátkelő felé. Visszafordítottak, és elmagyarázták, merre kanyarodjak. Mentem, mentem… Majd amikor már az autópályára is felhajtottam, visszafordultam. Közel érve ahhoz a bizonyos benzinkúthoz, egy arra kerekező hely bicajostól megkérdeztem, merre az arra. Aztán elmeséltem, milyen tanáccsal láttak el az előbb a kútnál. Azt mondja: ez még a kopasznak is hajmeresztő! Elköszöntem, aztán még vagy kétszer megkérdeztem, merre a határ, mert nem akartam már többször eltévedni. Beérve a határ-átkelőhöz, elővettem az okmányt – személyi – és útbaigazításban bízva megkérdeztem a határőröket. Vakargatták a fejüket, aztán… még szerencse, hogy nem hallgattam rájuk! Miklóshalma (Nickelsdorf) utcáján megint érdeklődtem, és a helyi fiatal majdnem elirányított a főbb útra, nem pedig arra, amelyiket én kinéztem magamnak. Én a határ menti kis utacskára céloztam, amit úgy látszik, ő nem ismert. Na, végül rátaláltam az elágazásra, és elindultam. Ahogy néztem, ez legalább 10-12 kilométer Féltoronyig (Halbturn). Közben érdekes dolgot láttam. Itt volt 1989-ben az a bizonyos Páneurópai PIKNIK, ahol a vasfüggöny ledőlt. Az emlékére állított emlékművet lefotóztam, megpihentem, és nyomás tovább. Féltorony faluba érve, a falu végén megálltam, megittam egy sört, vettem egy üveg friss vizet. Mosontarcsa (Andau) irányába az út – mit eddig – a földeken dolgozók számára létesített egy nyomsávú, kiváló minőségű aszfaltút. Bicikli út gyanánt is használatos, úgynevezett „borút”-ként nevezik. Bár kevés kerekessel találkoztam, az út nagyon szép. Az járt az eszemben többször is, míg ideát voltam, miért nem éri meg nekünk a földet megművelni, miközben ezek az emberek itt, szépen művelik földjeiket, turista látványossággá teszik vidéküket. Mi meg otthagyjuk benne az öregeket, hagyjuk a cigányokra a falvakat, és hagyjuk parlagfűvel benőni a drága magyar földet, mert… Nem is tudom, miért. No, itt is elkiáltottam néhányszor, hogy „Vesszen Trianon!”, mert az aztán végképp ocsmányság, hogy az osztrákok, akik bennünket vittek a slamasztikába, még a mi országunkból is kaptak. Tőlünk mindenki rabolhat kénye kedve szerint? Nincs, aki azt mondaná: elég! El a kézzel?! Még a közös folyót is szennyezik, és semmit nem tehetünk? Mosontétény (Tadten), Valla (Wallern) és Pomogy (Pamhagen), aztán át a határon, majd 7 kilométerrel odébb már Fertődön az Eszerházy kastély előtt fotóztam magam. Már nem nagyon kívántam, de újra nyeregbe szálltam, hogy valami szállást találjak. Aztán csak kerekeztem, kerekeztem… Már a szomszéd faluban jártam, amikor a Fertőszéplakon lévő falumúzeumban – ahol tavaly voltunk Eszterrel – megálltam, és a recepcióstól megkérdeztem, nem tud-e valamilyen olcsó vendégszobát. Hát nem biztatott. Azt mondta, talán a szomszéd falu. Ó! Ez már nem hiányzott. 6,5 óra kerekezés, 92 kilométer megtétele után nem volt kedvem továbbmenni. A skanzennel szemben volt egy nagyon impozáns vendégház. Gondoltam, egy telefont megér, és megkérdezem, hátha van olcsó „kedvezményes” ár számomra. Szerencsém volt, 2.000 forintér a 4.000 helyett sikerült egy gyönyörű helyen megaludni. Még egy finom fröccsel is megkínált a tulaj, jót beszélgettünk a fröccs iszogatása közben, elmesélte a ház felújítását, a gyermekei zenetanulási élményeit. Elmondása szerint, a szolfézs miatt hagyták abba a gyerekei a muzsikálást. Tanácsára megnéztem a templom dombjáról látható kilátást, majd elmentem vacsorázni. Vacsorára egy korsó sörleves mellé tejfölös csirkecombot ettem. Nagyon finom volt, nagyon jól laktam. Majd vissza, aztán fürdés, és pocolás.
További képek megtekintéséhez kattints a linkre!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése