2007.06.14. Csak 35 kilométer Miklósfa felé ki a városból.
Surd felé szép az út, kevés a kocsi. Eszter élvezi nagyon. Majd a „Porrogok felé” el jobbra. Somogybükkösd, Porrogszentpál, Porrogszentkirály. Málnázás a hegytetőn, majd a 8 kanyar, amit nem fotóztuk le, csak a túloldalról készítettünk képeket, majd Csurgó.
Közben bicajszerelés, mert lejött az Eszter kerékpárjának a pedálja. Megalkudtunk a panzióssal, ebéd, pihi. Gyula meglátogatott bennünket, és körbevitt a városon, majd alvás.
2007.06.02. Még szerencse, hogy Cered központja felé vettem az irányt, és a helyi Vegyesboltban két kifli, egy tejföl egy győri édes reggeli falatok és egy Cola vásárlása után a falnak támasztott kétkerekű mellet jóízűen elfogyasztottam a reggelit. Rég ettem már kiflit tejföllel, nagyon ízlett. Nyeregbe pattantam, és nagy lendülettel megindultam Salgótarján felé. A lendület a falu határában jócskán alábbhagyott. Le is szálltam és tolni kezdtem. Aztán csak toltam, meg még mindig toltam, és még aztán is toltam. 9-10 kilométeren át. Utána pedig nagyon gyorsan begurultam Zagyvaróna településre. Azért az az út is nagy élmény. Itt ered a Bárna patak, a szerelempatak. Mint a nóta mondja: „Aki abból sokat iszik, ej, ja, ja, ja, ja, ja, ja, (elég ennyi?) Babájától elbúcsúzik…” Itt értem egyszer csak az „Államhatár” mellé, amelyet – ahogy kell – át is léptem illegálisan. Szóval, ezen a szakaszon volt élmény… Salgótarjánban megebédeltem. Ebéd után nem is esett annyira jól a kerekezés, de a ...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése