2007.06.15. Berzence, Somogyudvarhely, Bélavár. Fotózás Bélavárnál. Heresznye, Bolhó, Babócsa. Vártuk, hogy meglássuk a Drávát. Eszter fürödni szeretett volna benne. Komlósd, Drávaszentes, Barcs.
Barcson megebédeltünk, megkerestük a szálláshelyet, becuccoltuk a holmit, majd pihi. Utána elkerekeztünk megnézni a Drávát. Megnéztük a kikötőt, a szabad strandot, a fürdő mellett fagyiztunk, fotóztunk mindenhol, majd alvás.
2007.06.02. Még szerencse, hogy Cered központja felé vettem az irányt, és a helyi Vegyesboltban két kifli, egy tejföl egy győri édes reggeli falatok és egy Cola vásárlása után a falnak támasztott kétkerekű mellet jóízűen elfogyasztottam a reggelit. Rég ettem már kiflit tejföllel, nagyon ízlett. Nyeregbe pattantam, és nagy lendülettel megindultam Salgótarján felé. A lendület a falu határában jócskán alábbhagyott. Le is szálltam és tolni kezdtem. Aztán csak toltam, meg még mindig toltam, és még aztán is toltam. 9-10 kilométeren át. Utána pedig nagyon gyorsan begurultam Zagyvaróna településre. Azért az az út is nagy élmény. Itt ered a Bárna patak, a szerelempatak. Mint a nóta mondja: „Aki abból sokat iszik, ej, ja, ja, ja, ja, ja, ja, (elég ennyi?) Babájától elbúcsúzik…” Itt értem egyszer csak az „Államhatár” mellé, amelyet – ahogy kell – át is léptem illegálisan. Szóval, ezen a szakaszon volt élmény… Salgótarjánban megebédeltem. Ebéd után nem is esett annyira jól a kerekezés, de a ...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése