2007.06.22. A városból kikerekezve a töltésen átmentünk Tápéra. A kompon átkeltünk a Tiszán, és irány Makó. Egy óra múlva már éhesek voltunk, mondtuk a következő faluban megreggelizünk. Ez aztán csak Makó lehetett, mert az volt a következő település.
Makón reggeli, aztán irány Kövegyen át Csanádpalota, pitvaros, Mezőhegyes. Mivel szállásunk nem volt, ezért a Nóniusz szállodában – mint egyetlen szálláshelyen – próbáltunk szerencsét. Itt nem lehetett alkudni, de a recepciós kislány elküldött a szüleihez, akik adtak ki szobát. Itt 3.000 forintért aludtunk meg. Megcsodáltuk az épületeket, megtudtam sok mindent Mezőhegyes gazdaságáról. Defekt szerelés, majd megnéztük az istállót, vacsora és aztán alvás.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése