Ugrás a fő tartalomra

27. nap: Nyírbéltek - pihenőnap

2007.06.26. Azt hinné az ember, semmi különleges nincs abban, ha szülőfalujában tölt egy napot abból a közel 40-ből, amelyet arra szán, körbekerüli Magyarországot. És tényleg, semmi különös nem történt – legalábbis velünk. Bennem érdekes képek, érzések maradtak meg. Néztem a falu házait, embereit, ahogy kerekeztem az úton, és éreztem, ez most más. Máskor is mentem ott biciklivel, de ez a mostani más volt. Szerettem volna kibeszélgetni magam valakivel, aki érdeklődött volna utunkról, de sajnos ilyen nem akadt. A szomszédasszony kérdezte, mi a célunk ezzel az úttal? Milyen válasz adható erre? Semmi – mondtam.
Aztán eltelt a nap a meggyrakással, és egyéb házi munkákkal. Nem történt semmi különös, mamám rendkívül örült, hogy otthon voltunk. Ő aggódott értünk, ugyanakkor azt is éreztem, rendkívül büszke ránk. Igaz, nem nagyon dicsekedett az embereknek teljesítményünkkel, még ha az ő szemében ez jelentős teljesítmény, mert úgy tapasztalta, senki nem értékeli mindezt. No de mindegy is, nem azt akartuk elérni, hogy a nyírbélteki emberek hasra essenek előttünk…














 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

4. nap: Karancs völgyön át Nógrádszakálig

  2007.06.02. Még szerencse, hogy Cered központja felé vettem az irányt, és a helyi Vegyesboltban két kifli, egy tejföl egy győri édes reggeli falatok és egy Cola vásárlása után a falnak támasztott kétkerekű mellet jóízűen elfogyasztottam a reggelit. Rég ettem már kiflit tejföllel, nagyon ízlett. Nyeregbe pattantam, és nagy lendülettel megindultam Salgótarján felé. A lendület a falu határában jócskán alábbhagyott. Le is szálltam és tolni kezdtem. Aztán csak toltam, meg még mindig toltam, és még aztán is toltam. 9-10 kilométeren át. Utána pedig nagyon gyorsan begurultam Zagyvaróna településre. Azért az az út is nagy élmény. Itt ered a Bárna patak, a szerelempatak. Mint a nóta mondja: „Aki abból sokat iszik, ej, ja, ja, ja, ja, ja, ja, (elég ennyi?) Babájától elbúcsúzik…” Itt értem egyszer csak az „Államhatár” mellé, amelyet – ahogy kell – át is léptem illegálisan. Szóval, ezen a szakaszon volt élmény… Salgótarjánban megebédeltem. Ebéd után nem is esett annyira jól a kerekezés, de a ...

6. nap: Vámosmikolai pincézés

  2007.06.04. Az Ipoly-mente egyszerűen gyönyörű. Az út elég hepe-hupás, sokszor vissza kellett kapcsolni a legkisebb fokozatra, vagy tolni. Nem olyan, mint Cered felé, hanem föl is megy, majd vissza. Az idő is szórakozott. Hol kisütött a nap, hol elbújt. Biciklizni ez jó volt. Vámosmikolát elérve kerestem a vendégház tulajdonosát, de a megadott címen a saját lakásukat találtam. A vendégház máshol volt. A falu központjában egy ž részben kész ház, amelyik azonban belül már lakható. A tulaj mondta, munka végeztével eljön értem, hogy megmutassa a pincéjét. Én már akkor tudtam, ma nem fogok naplót írni. Úgy is lett. A bor viszont finom volt… További képek megtekintéséhez kattints a linkre!

1. nap: Nyékládházától Barcikáig

2007.05.30. A nagy nap nem úgy jött el, mint vártam. Néhány teendő még hátramaradt, ezért reggel gyorsan bepermeteztem a fákat, virágokat levéltetű elleni szerrel, kivettem a műanyag hordókat a veremből, felszereltem a biciklire a kulacstartót, és hozzáláttam a szobámban a pakoláshoz. Már egyszer kipróbáltam, hogyan fogok elférni a két kerékpár táskában, de az indulásra még jó sok cuccot sikerült összeszednem, amelyről azt gondoltam, nélkülözhetetlen. Az igazi pakolásnál aztán dönteni kellett. Ez jön, amaz pedig marad. A pakolással elment az idő, no meg a kávé, ha már késő van amúgy is, együk meg az ebédet… A lényeg: 12.00-kor indultam. Ónodba beérve, azon gondolkoztam: biztos, hogy elérek én még ma Barcikáig? Ráadásul tettem egy másik fogadalmat, mindegyik lakott területen kívüli útszéli feszületnél elmondok egy Mi Atyánkot, és egy Üdvözlégy Máriát. Így aztán lassacskán haladtam. Felsőzsolcánál tartottam az első pihenőt. Akkor már éreztem, fog ez menni. Arnótot még el sem hagytam, el...