2007.07.03. Ezek a napok már a visszaszámlálás jegyében teltek. Minden pillanatban már arra gondoltunk, milyen lesz hazaérkezni. Mi fog várni bennünket, hogy fog örülni nekünk Rex…
Ez a reggel nem jól indult. Korán keltünk és megettük a reggelit a falu mellett a játszótéren. Aztán elkerekeztünk ki a határra, megkérdeztük, létezik-e az a bizonyos út, amit a térkép mutat ott a határ mellett. A segítőkész határőr visszafordított bennünket, mondván nem ismeri azt az utat, Hidasnémetiből biztosan át lehet kelni a határon. Visszamentünk, és a megadott úton elindultunk a határ felé. Egyszer csak elfogyott még az a földút is alólunk, amin addig jöttünk. Embermagasságú gaz, csalán közt próbáltunk menni, miközben óriási bögölyhad lepett el bennünket. Egyszer mégis elértük a határátkelőt. Szinte hihetetlen, hogy ilyen van, de mégis van. Átmentünk a határon, ahonnan nemsokára megérkeztünk az aszfaltos útra, ami bevitt Perény-Hím, azaz Perin Chym településre. Onnan Felsőlánc (Visny Lanec), Buzita (Buzica), Makranc (Mokrance). Itt a szél olyan erősen ért bennünket, hogy ha nem lettünk volna ennyire közel már a végéhez, és nem lettünk volna Szlovákiában, talán engedélyeztünk volna magunknak egy pihenőnapot.
Innen elmentünk Szepsi (Moldava nad Bodvu), Torna (Turna nad Bodvu), aztán vissza Tornanádaska felé. Azt hittük, itt a szél már alábbhagy, de tévedtünk. Akármerre fordultunk, az mindig szembe talált bennünket.Na ja... széllel szemben...
Végül aztán, amikor Szin felé befordultunk a hegyek közé, azt hittük, most már végképp abbamarad a szél uralma, de tévedtünk. Hű útitárs maradt. Szin, Szinpetri, Jósvafő. Ez volt az útirány. Ahogy közeledtünk Jósvafő felé úgy világosodott a táj (a cigányoktól.) Szin színtiszta cigány település. Szinpetriben találtunk néhány magyar házat is. (Könnyű megkülönböztetni!)
Jósvafő központjában megebédeltünk, ami már nagyon időszerű volt. Kifújtuk magunkat, megvártuk, amíg a sör leér, és útnak indultunk.
Most is úgy jártunk, mint már nem először az út során. Azt hittük az emelkedő egyszer csak véget ér, és lehet kerekezni, de bizony szinte csak gyalog mentünk fel Aggtelekig. Az út utolsó negyedében volt lehetőség felülni a kerékpárra. Azon drukkoltam, hogy ha már ennyit mentünk, a falu nehogy aztán völgyben legyen, hogy reggel kezdhessük megint a gyaloglást... Szerencsénk volt. Aggtelek a tetőn volt.
Megkerestük a szállásunkat, lepakoltunk, és innivaló után néztünk. Ez nem is volt olyan egyszerű. Bolt ugyanis csak egy volt nyitva, de az is a falu másik végében. Mit kezd itt magával egy turista? Kinek jó ez így?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése