2007.06.11. Reggel – ahogy ígértem - megadtam a tartozásomat, a templomi belépő árát, és úgy indultam útnak, hogy Szentgotthárdon van szállásom. A tervezett távolság nem volt túl nagy, úgyhogy „hepi déj” indul – gondoltam. Nem akartam korán zavarni a Szentgotthárdon szállást biztosító káplánt (római katolikus kispap), aki nagyon kedves levelet (e-mailt) válaszolt nekem. Vártam, legyen vége a reggeli misének, így aztán 10 óra körül odacsörögtem, mondván 5 nappal korábban érkeznék, ha lehetséges. Kiderült, ez nem megy. No, ekkor aztán törtem a fejem, mit tegyek: menjek be a városba, aztán lesz majd, ami lesz, vagy hagyjam ki azt a csücsköt – úgy is akkor azon az úton kellene visszajönni – és menjek tovább délnek. Döntöttem. A Szentgotthárd fémjelezte Vasi – Hegyhát lankáit kihagyom.
Csákánydoroszlónál dél felé indultam az Őségen keresztül, és Ivánc, Őriszentpéter Bajánsenye érintésével megérkeztem Magyarszombatfa településre a délnyugati határszélre. Ez már Hetés.
Magyarszombatfa – mint közben kiderült – nagy fazekas hagyományokkal bíró település. Aliz barátnőmet megcsörgetve kísérletet tettem arra, esetleg ott alszom egyik ismerősénél, de nem sikerült. Tovább kerekeztem Velemér felé.
Veleméren úgy átgurultam, hogy a faluba be sem mentem, ugyanis a falu a főúttól feljebb fekszik. Így aztán Szentgyörgyvölgyön próbálkoztam szálláskereséssel, de a végén visszamentem Velemérre. A Veleméri Vendégházban kaptam szállást. A Budapestről Velemérre költözött házaspár, aki a vendégházat üzemelteti minden elismerést megérdemel. Ők tudják, mi a lényeg az életben. A fiatalasszony mondta: „lehet, nem leszünk milliomosok, de ezt a nyugalmat Pesten nem lehet megkapni.”
A remek szállás elfoglalása után még felkerekeztem a templomhoz, megnéztem a tájházat, készítettem néhány fotót, bort ittam annál a kedves hölgynél, aki a faluba érkezéskor útba igazított, majd mostam, és olvastam. Ez is nagyon szép nap volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése