2007.06.29. Nagyhódos, Kishódos, Kispalád, Magosliget. Aztán a töltésen Uszkáig. Majd tovább Tiszabecsre. Itt végig a Tisza vonalán haladtunk. A táj fantasztikus volt. Egyszerűen lenyűgöző a növény és állatvilág, amely erre a területre jellemző.
Milota, Tiszacsécse, Tiszakóród, majd Szatmárcseke.
Szatmárcseke nevének keletkezésével kapcsolatban többféle hagyomány van, a legismertebb szerint: a honfoglaló magyarok átcsetlének a Tiszán, a csetlésből lett Cseke. Mai nevét 1908-tól használják. Első írásos emlékek még II. Béla király idejéből valók. A király által kiadott oklevél, mely a Cégényi monostorral kapcsolatos birtokviszonyokat rendezte, említi először Csekét. Már a honfoglaló magyarok megtelepedtek itt, a Tisza szegletében, és az itt épített palánkvár évszázadokon át biztos menedéket nyújtott az itt élőknek. E palánkvár IV. Béla király idejéig fennállott, hiszen IV. Béla a tatárjárás után elrendelte e vár megerősítését. A későbbiek folyamán a vár hadászati jelentősége fokozatosan csökkent, hiszen a Tisza jobb partján mindenütt kővárak emelkedtek. A Kölcsey-család neve már 1361-ben ismert volt, mivel ekkor adta birtokukba végleg ezt a vidéket Nagy Lajos király. Kölcsey Ferenc 1823. január 23-án itt írta meg a Himnuszt. Költészetének nyelvezete itt fejlődött ki, és ebben a kis szatmári faluban lett igazán költő.
Megnéztük a híres temetőt, a Kölcsey emlékművet, és irány tovább Nagyar, Kisar, Tivadar felé. Itt aztán megálltunk még Nagyar határában annak a kocsányos tölgynek emléket állító táblánál, ahol Petőfi írta „…ott, ahol a kis Túr siet beléje, mint gyermek, anyja kebelébe.”
A Tiszán átkerekezve megérkeztünk Tivadarra, a szálláshelyre.
Itt a házigazdákkal nagyon kellemes pálinkázgatásba fogtunk, mert mint kiderült, számtalan közös ismerős található ezen a vidéken…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése